Egri Ügyek Blog

Az egri Fidesz előírta az ellenzéknek, hogy csak dicsérhet a közgyűlések elején

Ilyen az egri demokrácia: csak olyat szabad szólni, amit a Fidesz is jóváhagy.

2017. szeptember 05. - Egri Ügyek

 

Előző héten tovább pörgött a helyi NER az egri közgyűlésben, és hoztak egy olyan szabályt, miszerint a napirendek tárgyalása előtti felszólalásokban csak jó dolgokról lehet beszélni. Például dicsérni a várost, vagy valamely egri eredményt, esetleg Orbán Viktort vagy Nyitrai Zsoltot. Aki ennek az ellenkezőjét teszi, azt elgáncsolják azzal, hogy egy külön erre kijelölt képviselő már előre kijelenti, hogy az adott témában szerinte nem szólalhat fel a helyi politikus, és magára vessen, mert nem dicshimnuszt jött zengeni. Vagyis: ha a várost érintő, netán tényleg problémás esetben kíván valaki felszólalni, az így járt, írja ki a Facebookra, álljon ki a Dobó térre és kiabálja a világnak stb., de ott, ahol a város ügyei eldőlnek, ott bizony kussoljon. Ez a demokrácia a Fidesz és Habis László polgármester szerint. Csak jót, a jóktól és a jó időben.

Csak a Fidesz!

Mivel városunk lakóinak jelentős részéhez nem jut el a demokratikus játékszabályok szűkítésének hírei, meg kell említsük ezt a sajnálatos esetet. Szerencsére azt a polgármester is elismeri, hogy a kritikának még a közgyűléseken is van helye, nem hogy még itt, ezeken az oldalakon. De tőlünk ezt is várják el az olvasóink. De hogy miért érdekes ez a történet? Miért kell, hogy írjunk erről?

Azért, mert jól mutatja azt, miképpen gondolkodnak városunk vezetői. Legalábbis a kormánypártiak, akik percről-percre nehezebben bírják, ha valakinek nem méltóztatik tetszeni a rendszer. Habis polgármester úr az utólagos magyarázkodásába nagy szavakat szőtt összetartozásról, megsüvegelendő egri teljesítményekről és politikai csatározásokról. Sajnos az a helyzet, hogy a kialakult helyzetért piszok sokat tett, és ő maga is felelős azért, hogy idáig fajult szeretett városának közgyűlése. Csak a Fidesz, más szót sem kaphatott. De nem nekem kell ezt bizonyítani, hiszen tény, az elmúlt időszakban alig kaptak szót ellenzéki képviselők.

Kicsap a gőz

Persze a puding próbája az evés. A közgyűlést megelőzően reggel az ellenzéki képviselők – döbbenet – közös sajtótájékoztatón jelezték, hogy azért a pofátlanságnak vannak határai. Megint sajnos, hogy ezt a fideszes városanyák meg atyák ezt nem érzékelik, mert az a bizonyos bőr eléggé megvastagodott már nekik. Mindazonáltal a kukta alá szorított gőz már arra is képes, hogy együtt lépjenek ezek a képviselők Jobbiktól függetlenen át az LMP-sig. Olyannyira nagy lehet a zavar, hogy a polgármestertől szokatlan utólövéses sajtónyilatkozatban próbálta magyarázni a magyarázhatatlant. Beleszőtte mindazt a szépet és jót, ami szerinte kellene, hogy elborítsa Eger közéletét – csak hát ugye a politika. Jól emlékszem, hisz ott ültem én is négy évig, hogy amint egy-egy téma komolyabb színezetet nyert, miképpen lett csudálatos gyorsasággal politikai színezetű. És a kormánypártiak szerint valahogy mindig az ellenzék színezte politikával az eseményeket. Nos, nem nagyon kellene csodálkozni, hogy kicsap a gőz, és ha a városvezetők ennyire akarják a hatalmat, illetve itt erősködnek tovább, az a gőz további elszánt lépéseket fog jelenteni.

Persze remény még van, hogy a többségi képviselők képesek önmegtartóztatásra, mint ahogy arra a polgármester utalt, de erre különösen nagy tétekkel nem fogadnék. Ismerjük már őket.

Csarnó Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://egriugyek.blog.hu/api/trackback/id/tr7312805390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása